Elvonulás alkotással

Pünkösdi alkotó elvonulás a Börzsönyben, 2025. jún. 6-9.

„Megtanultam, hogy fájdalmas, nehéz időkben, amikor a jövő túlságosan félelmetes ahhoz, hogy töprengjünk rajta, a múlt pedig túlságosan fájdalmas ahhoz, hogy emlékezzünk rá, a jelenre, a pillanatra kell figyelni, arra, ami épp most van. Önmagában véve minden egyes pillanat elviselhető. A „most”-ban, az éppen létező pillanatban mindenki mindig a helyén van. … Lélegzem. Ha mindezt tudván tudom, rájövök, hogy minden egyes pillanatnak megvan a maga szépsége.” (J. Cameron)

Tudatos jelenlét gyakorlatok a természetben, csend és madárdal, napsugár és levegő.

Rajzmeditáció, festés, színek öröme a papíron, vásznon, selymen. Elengedettség, lazulás, lassulás.

Gyere, ha szeretnél:

  • töltekezni a természetben a jelen pillanat megélése által,
  • szabadon firkálni, felszabadultan használni a színeket,
  • lelassulni, megpihenni, magaddal törődni,
  • hasonló érdeklődésű csoporttal együtt lenni pár napot.

Tél végén, tavasszal már annyira vágyódunk a természetbe! Ezért évek óta szervezek májusi 3-4 napos tábort egy szép, zöld helyre. Idén Diósjenő a célpont, ahol kényelmes szobák és nagy fedett tér vár (kint és bent), ezen felül a kerti tópart, ahol pihenni, alkotni lesz bőven lehetőségünk! Délelőtti séták az erdőben és a Jenői tó körül, az ölelő hegyek alatt. Festés elsősorban akrilfestékkel történik majd (színfeltöltésre nagyon alkalmas, kezdőknek szuper), de a selyemfestők számára selymet és hozzávaló eszközöket, anyagokat is biztosítok.

Létszám: 10-12 fő

Kinek: kezdő, gyakorló festők; bárki, aki töltődne a természet, a jelenlét és a színek erejéből.

Időpont: 2025. jún. 6-9-ig, péntek 13 órától hétfő 13 óráig.

Helyszín: Börzsöny-kert, Diósjenő, Táncsics Mihály u. 24. Elhelyezés 2 ágyas, fürdőszobás szobákban.

Részvételi díj: 30 000 Ft a szállásdíj (2 ágyas, fürdőszobás szobák, tágas tér a festéshez), 30 000 Ft a programok díja, 10 000 Ft a felhasznált anyagok költsége, összesen 70 000 Ft. Előleg: 30 000 Ft, amelyet ápr. 10-ig várunk.

Étkezés: reggeli és vacsora egyénileg (a szobákhoz hűtőszekrény és konyhapult tartozik), ebéd a helyi pizzériában. (Ezek díja nincs benne a tábordíjban.)

Utazás egyénileg, telekocsikra törekszünk. Ha valaki vonattal érkezik, elhozzuk az állomásról.

Program terv:

Jún. 6. péntek: érkezés 13.00-tól, festőprogram.

Jún. 7. szombat: délelőtt a természetben barangolunk, délután festés.

Jún. 8. vasárnap: délelőtt a természetben barangolunk, délután festés.

Jún. 9. hétfő: délelőtt festés. 13 órától indulás haza.

Reggel jóga, torna a kertben. Ebéd a helyi vendéglőben, ahol pizza, tészták, sültek, egyebek bőséggel választhatóak. Esténként lehet vetíteni, festőkről és alkotásaikról beszélgetni. Fakultatív program: a helyi kiállítótér Modern művészeti kiállítása.

Javasolt programtól eltérni lehet, sőt, biztatlak is, hogy tedd azt, ami számodra a legjobb az adott pillanatban! Ezért semmi sem kötelező, minden ajánlat.

Szeretettel várlak!